Uszka Község Önkormányzata

Egyházak

Uszkai Református Egyház

Cím:4952 Uszka, Fő u. 82.
Telefon:06 44 703-514
Lelkipásztorok:Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta.
Címük:4948 Milota, Vörösmarty u. 93.
Istentisztelet:Vasárnap 10:00
Biblia-óra:Szerda 17:00
Gondnok:Ignácz Julianna

Az Uszkai Református Egyház a község egyetlen történelmi egyháza. A gyülekezet története a reformáció korára vezethető vissza, hiszen ezt megelőzően a római katolikus vallás volt a meghatározó. Az 1500-as évek közepétől élnek itt reformátusok.

A legelső adatok a község népi templomáról 1696 és 1736 körül merülnek fel. Jelenlegi templomunk 1805-ben épült, és 1896-ban újították fel először. Az 1970-es évektől 1990-ig használaton kívül volt, mert olyan állapotba került. A 91-es évek elejétől először Kiss Béla, majd Ignácz Julianna gondnokok, a beszolgáló lelkipásztorok, a község lakossága, az önkormányzat, a Műemlékvédelmi Felügyelőség, és az állam segítségével 2002-re teljesen sikerült helyreállítani műemlék templomunkat.

Külön érdekessége a fazsindelyes harangtoronynak, hogy egybe épült a templomhajóval, ilyen sem az Erdő-háton, sem a Tisza-háton nincsen.

Helyben lakó lelkész évtizedek óta nincs, a szolgálatokat Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta végzik Milotáról.

Ökomenikus kapcsolatokat ápolunk a Szabadkeresztény Gyülekezettel. Téli időszakban az alkalmak a szépen felújított egykori parókia épületében kialakított fűthető imateremben vannak.



MPE Szabad Keresztény Egyház

Cím:4952 Uszka, Fő út 112.
Központ címe:4030 Debrecen, Mester u. 7.
Telefon:06 20 547-7337
Vezető pásztor:Kovács Edgár
Istentisztelet:

Kedd délután 17 óra, dicsőítő alkalom és imaóra.

Csütörtök délután 17 óra, biblia-óra.

Vasárnap délután 14 óra, igehirdetés és tanítás.

Dicsőítő alkalom
és imaóra:
Kedd délután 17 órakor.
Bibliaóra:Csütörtök délután 17 órakor.
Istentisztelet:Vasárnap délután 16 órakor.
Gyermek hittan:Hétfőn délután 16 órakor.
Ifjúsági óra:Pénteken délután 17 órakor.

A gyülekezet 1974-ben alakult meg két cigány családból álló közösséggel. Ma már 45-50 tagja van községünkben. A hívek többnyire cigány származásúak, de van magyar származású is, aki látogatja alkalmainkat.

Fontosnak tartjuk az evangélium továbbadását a környező falvakban is. Ezért gyülekezetünk tagjai szívesen felkeresik az idős embereket. Segítenek nekik, elbeszélgetnek velük.

Feladatunknak tekintjük az ifjúság nevelését:

  • a fiatalok evangelizációra való felkészítését,
  • a zenei nevelést,
  • a gyermekek bibliai ismereteinek bővítését.



Nemzeteknek Világosság Gyülekezet

Cím:
Telefon:
Vezető pásztor:Orgován Jenő
Istentisztelet:Vasárnap 14:00 órakor
Biblia-óra:Csütörtökön 17:00 órakor


Az oldalon található tartalom Uszka Község Önkormányzata tulajdonát képezi. | webDesign