A település közvetlenül a Batár-patak mentén fekvő egyutcás falu. A községben soros szalagtelkek vannak. A népi építészet emlékei még ma is megtalálhatóak. A lakóházak a múlt században elterjedt háromosztatú homlok vagy oldaltornácos, szabadkéményes, zsúptetős épületek.
A falu református temploma műemlék-védettségű. A legelső adatok a templomról 1696 és 1736 körül merülnek fel, ekkor már a templom református volt. 1846-ban leírták, hogy a templom 1799-ben a régi irományokkal együtt tűz martalékává vált.
1805-ben – a keleti karzat felirata szerint – kezdte az egyház újra építeni a templomot. Az 1886-os felújítás során készült a ma is látható kazetta jellegű deszkamennyezete. Az épület késő barokk, kosáríves záródású teremtemplom, kazettás famennyezete egyszerű festésű, minden kazetta közepén egy-egy aranycsillag található.
Az egységes copf stílusú, faragott szószék áttört koronával, Mózes-szék valamint a padok – szintén műemlék védettségűek.
Az előtte látható népi ízlésű fa harangtorony népi műemlék, mely a templom bejáratához csatlakozik; Szatmárban és Beregben különleges megoldásnak számít a templommal így összeépített torony. A zömök, alul vakolt népi harangtorony deszkamellvédes galériáját fűrésszel csipkézték ki, nyolcszögű sisakját fazsindellyel fedték be.
A templom teljes felújítása 2002 évben fejeződött be.
A falu lakosságának többségét kitevő roma lakosság is ápolja hagyományait. Ennek szép példája a közösség Szabadkeresztény Egyházának imaháza, mely felújításra került.
Uszka Község Önkormányzata
4952 Uszka, Fő út 100.
Tel.: +36 44 704-003
Fax.: +36 44 378-140
E-mail: polghiv_uszka@freemail.hu
Az oldalon található tartalom Uszka Község Önkormányzata tulajdonát képezi. | webDesign